Klímajövendölések története

Egy dolog biztos, a klíma változik. Azon már megoszlanak a vélemények, hogy milyen mértékben, milyen sebességgel és ennek mekkora részét okozza az ember. Az 1970-es években még egy újabb jégkorszak beköszöntétől tartott a világ. Mostanra már globális felmelegedésről beszélünk. Ha mást nem is, de azt nagyon jól mutatja ez a tény, hogy az ilyesmi trendeket célszerűbb hosszabb ciklusokban vizsgálni, mint 10 év, mert egy évtized méréseiből nem lehet megfelelő hosszú távú következtetéseket levonni a klíma változásáról. Amióta felfigyelt az emberiség arra, hogy változik körülötte az időjárás, azóta próbálják különféle csoportok meggyőzni a világot arról, hogy nem csak az időjárás változik, hanem az éghajlat is, és egyik világ vége jóslatot éri a másik. Dr Paul Ehrlich 1969-es jövendölésétől kezdve, miszerint 1989-ig az emberiség egy kék gőzfelhőben fog eltűnni, ha nem változtatunk az életmódunkon, azon az 1972-es előrejelzésen át, hogy már csak 20 évre elegendő olajtartalék maradt a földön egészen Al Gore híres, 2008-as jóslatáig, miszerint 2013-ra el fog olvadni az összes jég az Északi Sarkon, nagyon széles skálán mozog, hogy mitől rettegett a világ egy adott korszakban. Az pedig közös ezekben a be-nem-következett világvége-előrejelzésekben, hogy a kitalálójuk pánikszerűen igyekezett meggyőzni az emberiséget, hogy baj van, cselekedni kell.

Igen ám, de az emberek nagy része hajlamosabb volt kinevetni ezeket a jóslásokat ahelyett, hogy komolyan vette volna azokat, úgyhogy azok, akik ilyenekkel elő szoktak állni, egyre finomítottak a módszereiken, hogy megtalálják azt, aminek köszönhetően végre komolyan fogják venni őket. A globális lehűlés fogalmát felváltotta a globális felmelegedés, ezt a klímaváltozás, mígnem eljutottunk oda, hogy manapság már kis túlzással szinte meglincselik azt, aki nem úgy hivatkozik a jelenségre, hogy klímakatasztrófa. Ez a jelenség mostanra már szinte külön politikai irányzattá nőtte ki magát, és lassan felnő az első generáció, amelynek tagjai mást se hallottak formatív éveikben, mint azt, hogy a klímakatasztrófa miatt világvége lesz X időn belül, mert a nyugati világ politikusai nem tesznek semmit. Teljesen természetes, hogy a gyerekek ettől megriadnak és őszintén félnek. Ezt a félelmet használja ki sok felnőtt arra, hogy befolyásolja azokat a kortársait, akiket saját érveivel nem tud meggyőzni. Manapság amúgy is arra tart a világ, hogy nem kommunikálni akarunk és összefogva a másikkal megpróbálni megoldást találni egy mindenkit érintő problémára, hanem pusztán meg akarjuk győzni a másikat a magunk igazáról, kerül, amibe kerül. Nem érdekes, hogy mit vagy kit kell feláldozni ügyünk érdekében, a lényeg az, hogy bármi áron ráerőltessük a magunk világnézetét és meggyőződéseit arra, aki nem ért velünk egyet. És itt jön a képbe Greta Thunberg.

Greta egy 16 éves svéd kislány, aki korosztályára jellemző módon retteg attól, hogy véget fog érni a világ, ha nem teszünk valamit sürgősen, és a nyugati hatalmakat igyekszik észérvek helyett érzelmiekkel rábírni a cselekvésre. Azt hiszem kijelenthetem, hogy nem igazán akad olyan ember, aki ne hallott volna Greta ENSZ előtt tartott beszédjéről, amit talán úgy jellemezhetünk legjobban, hogy szenvedéllyel fűtött. Beszédjére a felnőttek világa megosztottan reagált. Voltak olyanok, akik bátorították őt, hogy „csak így tovább, jó úton haladsz Greta, figyelünk rád, hallgatunk szavadra”. Egy svéd egyház egyenesen Jézus második eljövetelének kiáltotta ki őt. Voltak olyanok, akik cinikus mosollyal az arcukon közölték, hogy Greta nem tud semmit a világról, a klímaváltozásról pedig különösen nem, inkább iskolában lenne még a helye 16 évesen, nem az ENSZ előtt. Majd jöjjön vissza akkor a közéletbe, amikor olvasott mesekönyvön kívül mást is. Végül, de nem utolsó sorban pedig voltak olyanok -többek között én is-, akik szerint Greta egy tisztességtelen politikai játszma áldozata, és nem etikus visszaélni azzal, hogy egyfelől gyerek, másfelől Asperger szindrómás.

Azt sokan tudják, hogy Greta 15 éves korában „iskolasztrájkot” tartott, azaz iskola helyett a Svéd Parlament elé ment tüntetni és szórólapot osztani, hogy a politikusok kezdjék el komolyan venni a klímaváltozást. Azt viszont már csak sokkal kevesebben tudják, hogy ugyanabban a hónapban jelentette meg Greta édesanyja a Thunberg-családról szóló könyvét, mint amikor Greta elkezdett sztrájkolni. Az eredeti svéd kiadáson csak Malena Ernman (Greta édesanyja) és Svante Thunberg (Greta édesapja) neve szerepel szerzőként, és a címlapon Malena látható. A német fordításon azonban már Gretán van a fő hangsúly, az ő képe van a címlapon és első ránézésre ő tűnik a legfőbb szerzőnek.

Malena Ernman maga is kisebb híresség Svédországban. Operaénekes, 2009-ben Svédországot képviselte az Eurovíziós Dalfesztiválon, 2016-ban Martin Luther King Díjat kapott világbéke elérésére irányuló különféle törekvéseiért, 2017-ben pedig elnyerte a WWF „Svédország Környezetvédelmi Hőse” díját. A díj elnyerésekor így nyilatkozott:

„My small role in the environmental movement is as a public person trying to lend my voice to those who are not heard in the media noise. No other issue is more important or more difficult to spread.”

„Az én apró kis hozzájárulásom a környezetvédelem ügyéhez az, hogy közszereplőként megpróbálom hallatni a hangom azok nevében, akiket nem lehet hallani a média zajában. Nincs ennél fontosabb problémakör, és ezt az ügyet a legnehezebb kommunikálni.”

Tehát Greta édesanyja már bőven azelőtt harcos környezetvédelmi aktivista volt, hogy lányára felfigyelt volna a világ. Hasonlóan a fentebb említett Dr Ehrlich-hez, őt sem vette senki komolyan a világszínpadon. Malenának szívügye a környezetvédelem, és ennek megfelelően nevelte mindkét lányát. Gyermekei azt hallva cseperedtek, hogy véget fog érni a világ, ha nem cselekszünk, és ők ezt el is hitték édesanyjuknak, hiszen a gyermekek már csak olyanok, hogy figyelik a szüleiket és szivacsként szívnak magukba mindent, amit tőlük látnak és hallanak. Greta őszintén hiszi, hogy véget fog érni a világ, ha nem cselekszünk, de azt már nem tudja megmondani, hogy mi az, amit cselekedni kellene. Malena pedig, szerintem igen etikátlan módon, meglátta a lehetőséget abban, hogy lányát ennyire aggasztja a bolygó sorsa, és igazi üzletemberként elkezdte őt használni arra, hogy ügye minél többekhez eljusson. És valljuk be, nem számított rosszul, hiszen ha egy Asperger szindrómával rendelkező kiskamaszt teszünk meg ügyünk arcának, akkor bárkire rá lehet támadni, aki nem ért egyet a szóban forgó kiskamasz meglátásaival. Tilos kritizálni őt, mert gyermek, tilos kritizálni őt, mert Asperger szindrómás, és bárkit érzéketlen, gonosz, lelketlen embernek lehet kikiáltani, aki mer mást gondolni, mint ő. Malena megtalálta a számítását. Nem érdekli, hogy a saját lányát áldozza fel a környezetvédelem ügyének az oltárán, a lényeg az, hogy meggyőzze a világot arról, hogy neki van igaza, ha nem közvetlenül, akkor a lányán keresztül. Egy 16 éves kislány véleményem szerint nem áll készen arra, amit az jelent, hogy valaki ennyire a világfigyelem középpontjában áll. Nem tudja kezelni a kritikát, az ellenségességet. Amikor valaki nem egyetértően reagál, akkor megjelennek a Greta oldalán álló felnőttek, hogy megvédjék őt és rászóljanak a kritikusra, hogy nem etikus kritizálni egy gyermeket. Ha viszont gyermek, és ekként is kell őt kezelni, akkor miért követelik ugyanezek a felnőttek, hogy hallgasson a világ ennek a gyermeknek a szavára? Greta nem tudós, csak azt ismétli, amit hallott az őt körülvevő felnőttektől. Nem a saját gondolataival áll a világszínpadra, bármennyire őszintén hiszi is ezeket a gondolatokat. Ennek megfelelően nyitott kapukat dönget és nem is tud előállni megoldási javaslatokkal. Azt senki nem vitatja, hogy változik az éghajlat, csak azt, hogy milyen mértékben, mekkora részét okozza az ember és mi lenne a legjobb megoldás a problémára. A klímaváltozás összetettebb problémakör annál, minthogy meg lehetne találni a legjobb megoldást pusztán azáltal, hogy egy kamaszt a világfigyelem középpontjába erőszakol a saját anyja azért, hogy az ő ügyét szajkózza.

Abban egyetért a világ, hogy a műanyag túlzott jelenléte túlságosan is szennyezi az óceánokat, de abban már kevésbé, hogy miként lenne a legjobb megoldani ezt a problémát. A most 25 éves, holland Boyan Slat már 19 éves korában abbahagyta egyetemi tanulmányait azért, hogy elindítsa a „The Ocean Cleanup” project-et, és azóta is folyamatosan fejleszti azt a technológiát, amivel belátható időn belül ki lehetne takarítani az óceánokat és tengereket. Mégsem hallott róla senki, pedig számos díjat nyert el ötleteinek köszönhetően, csak épp neki a fejlesztések mellett nem marad ideje arra, hogy járja a világot és győzködje az embereket a maga igazáról. Ő csak dolgozik szépen csendben azon, hogy tisztábbak legyenek a vizeink, és ér is el eredményeket.

Az 1996-ban Sierra Leone-ban született Kelvin Doe neve sincs a köztudatban, pedig már 13 évesen létrehozta a saját rádióadóját és nem sokkal később újrahasznosított fémből generátorokat, elemeket és adó-vevőket épített. Tehát újrahasznosított fémhulladékból megoldotta falujának az áramellátási problémáját.

Rajtuk kívül még nagyon sok nagyon fiatal feltaláló vesz körül minket, akik mind tesznek valamit környezetünk megóvásáért, egészségünk jobbításáért. Csak ez a honlap felsorol tizenöt nagyszerű fiatal tehetséget, akik nem azzal vannak elfoglalva, hogy a világpolitika középpontjába kerüljenek, hanem azzal, hogy tökéletesítsék találmányaikat és jobbítsák az életminőségünket.

Meglátásom szerint az éghajlatváltozás problémájára nem az a megoldás, hogy politikai irányzattá alakítjuk és olyan embereket teszünk meg képviselőivé, akiknek nem szabad visszaszólni. Más körülmények között diktatúrának hívnánk ugyanezt a koncepciót. A tekintélyelvűség a diktatúra előszobája. Igen, teljesen egyetértek azzal, hogy gyermekeket bántani tisztességtelen, de nem kellene valakit csakis és kizárólag azért komolyan venni, mert gyermek és azt halljuk a szájából, amit hallani szeretnénk. Ha Greta 35 éves lenne, akkor is ugyanígy hallgatna a szavára ez a politikai irányzat? És ha a negyvenes éveiben járna? Édesanyjára oda sem figyelt senki egész addig, amíg fel nem áldozta a leányát saját ügyének az érdekében. Szerintem sokkal tisztességtelenebb feláldozni egy gyermeket a saját politikai ügyeink oltárán, mint gunyorosan reagálni a megnyilvánulásaira. Egy felnőttel ellentétben egy gyermeknek nincsenek meg azok az eszközei, amikkel kezelni tudná ezt a jellegű nyomást és kritikát, azt, hogy közszereplő. Malenának más eszközt kellett volna választania ahhoz, hogy hallassa a hangját, de ő tudatosan úgy döntött, hogy megéri feláldozni a leányát a saját ügyének az érdekében, mert másként nem hallgatná őt meg senki. Malena nagyon is jól tudta, hogy gyermeket kell a középpontba állítani, mert őt élő pajzsként lehet használni a támadások ellen. Hiszen egy gyermeket tisztességtelen úgy kezelni, mint egy felnőttet.

Mindeközben pedig a klímaváltozás kezdi kinőni a politikai kereteket is és egyenesen vallássá alakulni. A fentebb említett svéd egyház is kijelentette, hogy Greta Jézus második eljövetele. Ha valaki kritikusan mer állni a kinyilatkoztatott dogmához, akkor eretnekként akarják megégetni őt. Tűzzel-vassal igyekeznek elhallgattatni azt, aki nem ért egyet azzal, amit Greta mond. Miközben a „prófétanőről” falfestmény készül San Francisco belvárosában, addig a The Guardian hivatalosan megtiltja bizonyos szavak és kifejezések használatát a saját újságíróinak. Klímaszkeptikus helyett azt kell használni, hogy „klímaváltozást tagadó” (azért, hogy a köztudat ugyanarra asszociáljon, mint amikor azt hallják, hogy Holokauszt-tagadás), klímaváltozás helyett pedig kötelezően klímakatasztrófát kell írni. Ez nem opcionális, hanem kötelező, ha valaki a The Guardian-nek akar cikket írni. Az ausztrál, ironikusan „The Conversation”-nek azaz „A beszélgetés”-nek nevezett online folyóirat pedig kijelentette, hogy a platformjukon automatikusan törlik minden olyan kommentelőnek és szerzőnek a megjegyzéseit és írásait, akik „tagadják a klímaváltozást”. Sőt, még a profiljukat is tiltják az oldalukon. Az olvasóikat pedig bátorítják, hogy jelentsék azokat, akiket a szerkesztőség véletlenül nem vett észre.

Biztos, hogy ez a helyes út? Úgy nem lehet társadalomként funkcionálni, hogy elhallgattatunk mindenkit, akinek eltér a véleménye a miénktől. Ezt a filozófiát úgy hívjuk, hogy diktatúra, ami ellen a „klímakatasztrófa vallás” tagjai az élet minden más területén küzdenek. Ezzel a módszerrel a társadalmat csak megosztani lehet, és a társadalom elhallgattatott fele nem lesz érdekelt a probléma megoldásában, leginkább azért, mert egyetértés sem lesz abban, hogy van-e probléma, ill. ha van, akkor mekkora az a probléma.

Én úgy látom, hogy ahelyett, hogy vallást csinálunk a klímaváltozás ügyéből és egy felkészületlen, 16 éves kislányt teszünk meg prófétanőnek, inkább párbeszédet kellene folytatni világszinten. Hiszen ne felejtsük, hogy Kína egymagában több károsanyagot bocsát ki, mint az USA, Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország és az Egyesült Királyság együttesen. Ha ehhez hozzáadjuk még India és a kelet-ázsiai országok károsanyag kibocsátását is, akkor azt találjuk, hogy Ázsia egyedül felelős a világ károsanyag-kibocsátásának a feléért. Kínában pedig még a napelemek sem igazán jönnek szóba alternatívaként, mert akkora a szmog, hogy a nap sugarai egész egyszerűen nem tudnak megfelelően áthatolni rajta.

A probléma világméretű, és nem valószínű, hogy megoldódik, ha vallássá tesszük a klímaváltozás ügyét.